Az megfigyeléstől a kísérletig: hogyan teszi az iSandBOX a múzeumlátogatókat aktív felfedezőkké

Egy hagyományos múzeumi kiállításon a látogató megfigyel. Ránéz egy tárgyra, elolvassa a magyarázatot, megnéz egy bemutatót, majd továbblép.

Az interaktív tudományos központok egy másik elvre épülnek: a megértés akkor válik igazán mélyebbé, ha a látogatók befolyásolhatják azt, amit látnak.

Gyerekeknél ez a különbség különösen fontos. Ahelyett, hogy csupán megtanulnák, hogy a hegyek befolyásolják a víz áramlását, vagy hogy a völgyek a magasabb területek között alakulnak ki, ezeket a formákat maguk hozhatják létre, alakíthatják, és az eredményt azonnal megfigyelhetik.

A UTS iSandBOX segítségével a fizikai homokozó interaktív kísérleti környezetté válik. A gyerekek a kezükkel formálják a valódi homokot, miközben a digitális vetítés valós időben reagál a terep változásaira.

A látogató már nem csupán néz egy kiállítási tárgyat.

Hanem maga is a kísérlet részévé válik.

A különbség aközött, hogy megmutatunk egy folyamatot, és aközött, hogy hagyjuk a gyereket felfedezni

Egy múzeum sokféleképpen el tudja magyarázni a természeti folyamatokat.

Egy ábra megmutathatja, hogyan folyik a folyó a völgyben. Egy videó szemléltetheti, hogyan mozog a víz lefelé a lejtőn. Egy modell bemutathatja a hegyeket, síkságokat és tavakat.

De létezik az interakciónak egy másik szintje is: amikor a látogató felteheti a kérdést: „Mi történik, ha ezt megváltoztatom?”

Mi történik, ha magasabb lesz a hegy?

Mi van, ha két domb közé völgyet alakítunk ki?

Mi történik, ha csatornát ásunk a tájon keresztül?

Mi van, ha a terep egyik oldalát megemeljük?

Mi történik, ha ismét megváltoztatjuk a tájat?

Az iSandBOX segítségével a gyerekek közvetlenül kipróbálhatják ezeket az ötleteket.

Maguk építik fel a terepet, és azonnal látják, hogyan reagál rá a digitális környezet. A hegyek, völgyek, tavak, partvonalak és más tájelemek a fizikai felszín változásával együtt módosulhatnak. A Topography módban például a homokozó a magasságot és a szintvonalakat is megjelenítheti, segítve a látogatókat abban, hogy összekapcsolják egy háromdimenziós táj formáját a térképi ábrázolásával.

Ahelyett, hogy kész választ kapnának, a gyerekek saját cselekvéseiken keresztül fedezik fel az összefüggéseket.

Egy egyszerű kísérleti ciklus

Az iSandBOX tudományos központba vagy gyerekmúzeumba való beépítésének egyik leghasznosabb módja, ha egy kis kísérleti állomásként tekintünk rá.

A folyamat rendkívül egyszerű lehet:

Tegyél fel egy kérdést → változtasd meg a tájat → figyeld meg az eredményt → hasonlítsd össze → alakítsd át újra.

Például egy múzeumpedagógus felteheti a kérdést:

„Szerinted hol gyűlik majd össze a víz?”

Egy gyerek több dombot és mélyedést alakít ki.

Ezután aktiválják a tájat, és az eredmény láthatóvá válik.

Helyes volt az előrejelzés?

Most a gyerek újraépítheti a terep egy részét, és megismételheti a kísérletet.

Ez intuitív bevezetést ad a tudományos gondolkodásba. A látogatóknak nem kell ismerniük a tudományos szakkifejezéseket ahhoz, hogy elkezdjék. Kíváncsisággal indulnak, változtatnak valamin, majd megfigyelik az ok-okozati összefüggést.

1. kísérlet: Építs egy hegyet, és változtasd meg az alakját

Egy egyszerű hegy több felfedezés kiindulópontja is lehet.

A gyerekek először létrehozhatnak egy magas csúcsot, és megfigyelhetik, hogyan néz ki a környező terep.

Ezután szélesebbre formálhatják a hegyet.

Vagy építhetnek két csúcsot.

Vagy ellapíthatják az egyik oldalát.

A múzeumpedagógus megkérdezheti:

„Melyik lejtő meredekebb?”

„Merre mozogna a víz?”

„Mi történik, ha alacsonyabbra tesszük a hegyet?”

„Tudsz völgyet kialakítani két hegy között?”

A táj újjáépítésének fizikai aktusa ismételhetővé teszi a kiállítást. Nincs egyetlen helyes végső forma. Minden új alak újabb megfigyelési lehetőséget teremt.

2. kísérlet: Hozz létre egy helyet a víznek

A víz viselkedése különösen jól használható az ok-okozati összefüggések bemutatására, mert a gyerekek saját szemükkel láthatják, mennyire erősen befolyásolja a terep formája a következő eseményeket.

Az iSandBOX megfelelő szcenárióiban a látogatók mélyedéseket, csatornákat és magasabb területeket hozhatnak létre, és megfigyelhetik, hogyan lép kölcsönhatásba a víz a tereppel. A Water Spring mód például hegyi patakok, áradások és a vízmozgással kapcsolatos változások szimulálására használható.

Egy múzeumpedagógus kihívás elé állíthatja a látogatókat:

„Tudsz tavat létrehozni?”

„El tudod érni, hogy a folyó a túloldalra jusson?”

„Mi történik, ha elzárjuk az útját?”

„Meg tudod védeni ezt a területet a víztől?”

A lényeg nem az, hogy a gyerek azonnal sikerrel jár-e.

A lényeg az, hogy módosíthatja a modellt, és újra próbálkozhat.

Ez teszi az interakciót kísérletté.

3. kísérlet: Építs két különböző tájat

Egy másik megközelítés az összehasonlítás.

A gyerekek gondolatban két részre oszthatják a homokozót, és különböző típusú terepet alakíthatnak ki.

Az egyik oldalon meredek hegyeket építhetnek.

A másikon egy alacsony, viszonylag sík tájat.

Ezután összehasonlíthatják, amit látnak.

Melyik területen nagyobbak a magasságkülönbségek?

Hol könnyebb felismerni a völgyeket?

Hogyan viselkedne másként a víz?

Melyik tájon lenne könnyebb utat építeni?

Az idősebb gyerekek számára a múzeumpedagógusok fokozatosan bevezethetnek olyan fogalmakat, mint a tengerszint feletti magasság, a lejtő, a vízgyűjtő terület vagy a szintvonalak. A fiatalabb látogatók egyszerűbb fogalmakkal dolgozhatnak, például magas és alacsony, hegy és völgy, szárazföld és víz.

Ugyanaz a berendezés tehát különböző értelmezési szinteket is támogat, anélkül hogy az alapvető interakció megváltozna.

A kiállítás azért változik, mert a látogató megváltoztatja

A statikus múzeumi kiállítások előre meghatározott megjelenésűek.

Egy interaktív táj nem az.

Az egyik látogató létrehozhat egy vízzel körülvett szigetet. A következő lerombolhatja azt, és hegyláncot építhet helyette. Egy másik gyerek csatornákat áshat ugyanazon a terepen.

Ennek eredményeként a látogatók nem feltétlenül pontosan ugyanazzal a kiállítással találkoznak.

Ők maguk hozzák létre az élmény egy részét.

Ez fontos a tudományos központok számára, mert az ismételhetőség nem feltétlenül jelent ismétlést. Az alapelv ugyanaz marad, de a táj, a kérdések és az eredmények minden alkalommal eltérhetnek.

Egy gyerek, aki visszatér a homokozóhoz, új kísérletet végezhet, ahelyett hogy egyszerűen megismételné az előző interakciót.

A „nyomd meg a gombot” helyett értelmes interakció

Nem minden digitális kiállítás valóban interaktív.

Néha az interakció csupán egy gomb megnyomását és egy előre elkészített animáció megtekintését jelenti. A látogató elindítja az élményt, de érdemben nem változtatja meg azt.

Egy olyan fizikai-digitális installációval, mint az iSandBOX, a látogató nagyobb kontrollt kap a kísérlet feltételei felett.

A kezével formált alakzat bemeneti adatként szolgál.

A rendszer reagál.

A látogató megfigyeli a reakciót, és eldönti, min változtasson legközelebb.

Ez folyamatos visszacsatolási hurkot hoz létre a gyerek és a kiállítás között.

A múzeumok és tudományos központok számára ez nemcsak azért teszi hasznossá a technológiát, mert felkelti a figyelmet, hanem azért is, mert maga az interakció is hordozhat oktatási tartalmat.

Szabad felfedezés vagy vezetett múzeumi program

Ugyanaz az installáció két különböző látogatói élményt is támogathat.

A nyitvatartási időben a gyerekek önállóan is odaléphetnek az iSandBOX-hoz, és hosszú bevezető nélkül elkezdhetnek kísérletezni. A homok formálása és a környezet reakciójának megfigyelése intuitív belépési pontot teremt.

Workshopok, iskolai látogatások vagy előre szervezett tudományos foglalkozások során a múzeumpedagógusok konkrét kihívásokat is adhatnak.

Például:

• Építs olyan tájat, ahol a víz egy helyen gyűlik össze.

• Hozd létre a lehető legmagasabb hegyet.

• Alakíts ki két különböző völgyet, és hasonlítsd össze őket.

• Építs egy szigetet, majd kösd össze a szárazfölddel.

• Úgy változtasd meg a terepet, hogy a víz más útvonalon haladjon.

• Építs egy tájat, és kérj meg egy másik látogatót, hogy jósolja meg, mi fog történni, amikor megváltozik.

A berendezés ugyanaz marad, miközben a kérdések különböző tanulási élményekké alakítják.

A gyerekek úgy tanulnak, hogy megváltoztatják a modellt

Néhány természeti folyamatot nehéz a gyerekeknek megérteni, mert olyan léptékben zajlanak, amelyet nem lehet könnyen megfigyelni.

A hegyek hatalmas időtávlatok alatt alakulnak ki. A folyók fokozatosan formálják át a tájat. A térképek szimbólumokká és vonalakká alakítják a háromdimenziós terepet.

Egy interaktív modell segítségével ezek közül néhány összefüggés könnyebben felfedezhető.

Egy gyereknek nem kell minden egyes szakaszt elképzelnie.

Létrehozhat egy tájat, megfigyelheti, módosíthat egy elemet, majd összehasonlíthatja az új eredményt az előzővel.

Ily módon a kiállítás egy fontos tudományos alapelvet mutat be: ha a feltételek megváltoznak, az eredmény is megváltozhat.

És mivel a gyerekek maguk hozzák létre ezeket a feltételeket, a cselekvés és az eredmény közötti kapcsolat sokkal láthatóbbá válik.

Egy múzeumi kiállítás, amely egy kérdéssel kezdődik

A legerősebb interaktív kiállítások nem csupán információt adnak.

Arra ösztönzik a látogatókat, hogy újabb kérdést tegyenek fel.

Mi van, ha másképp építem meg?

Miért oda ment a víz?

Mi történik, ha ezt a részt magasabbra emelem?

Tudok más eredményt létrehozni?

Az iSandBOX segítségével a táj olyasmivé válik, amit a gyerekek nemcsak megfigyelhetnek, hanem vizsgálhatnak is.

Megérintik, átalakítják, kipróbálnak egy ötletet, megnézik, mi történik, majd újra próbálkoznak.

A gyerekmúzeumok és tudományos központok számára ez a homokozót többé teszi, mint egy interaktív bemutatóeszköz.

Egy kis laboratóriummá válik, ahol minden látogató létrehozhatja a saját kísérletét — és ahol a felfedezés a saját kezeivel kezdődik.

Tudj meg többet az iSandBoxról